Leírás Egy barátnőm kért meg, hogy ismerőse virágüzletébe szánt ütött-kopott kredencet keltsem életre. Gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán vállaljam-e, mert bevallom soha nem tetszett ez a fajta bútordarab. Nincs benne egy kis báj, egy faragás, inkább kicsit szocreál, ingázik a korok és stílusok között, nem népies, de azért mégsem teljesen jellegtelen. Keresgéltem az interneten némi inspirálódás reményében a hasonló, újrafestett darabok között, volt is néhány, de igazán nem fogott meg egyik sem. Végül mégis vállatam, mert szeretm a lehetetlennek tűnő kísérleteket és kihívásokat. Rengeteg munkaórával és fatapasszal, stencillel és sok-sok lelkesedéssel sikerült végül egy igazán bájos, szeretnivaló bútordarabot varázsolnom belőle. Az üzletben helyére kerülve sok csodálója akadt azóta is. Sajnos a bolt jelenleg zárva van, így nem tudok most róla igazán profi fotót készíteni, de a meglévő képen is látszik az üvegberakáshoz választott pöttyös stencil, a faragott, ragasztott és festett madárka, melyek igazán egyedi és különleges hangulatot kölcsönöznek ennek a régi kredencnek. S bevallom a végén én is megszerettem. Amikor hónapok múlva megláttam rendeltetési helyén, akkor rájöttem, hogy sikerült megvalósítanom azt, amiért valamikor hajdanában ecsetet ragadtam, s ahogy Móra Ferenc megfogalmazza A hegedű című versének soraiban, s hiszem, hogy rólam ír :"Ma is ami szép akad az utamba, lelket keresek gyerekésszel abba" , olykor megtörténik a csoda és találok is.