A kép címe Pernye Komód
Szavazatok: 233
Megtekintések: 1996
Leírás „Pernye” Komód: Az első önálló bútorfestésem ez a kis komód, melyet Annie Sloan Paris Grey és Graphite szürke színeivel próbáltam új életre kelteni. No, és akkor máris lódítottam, hiszen nem volt ez annyira önálló munka, hiszen a SZÜRKE kis cicám, akit PERNYÉnek hívnak végig asszisztált nekem a festésben. A pocaklakómról meg nem is beszélve. A Nemiskacat látványműhely alaptechnikák bútorfestő workshopján vettem részt tavaly tavasszal, ahol édesanyámmal két kis éjjeliszekrényt festhettünk le Enikő (a műhely tulajdonosa) segítségével. Akkor festettem először bútort, de éreztem, hogy nem utoljára! Annyira lázban égtem, hogy rögtön jelentkeztem egy bútordíszítő technikák workshopra is, a lakóhelyemhez immár jóval közelebb a Kisvacak Kreatív Műhelybe, Tündéhez. Bár a lelkesedésem hiába volt az egekben, semmi szabadidőm nem volt az ezt követő hónapokban, mígnem jött a karantén… mely nekem a babavárás időszaka is egyben…. :)) A komódon alkalmazott festés technikákat youtube videókból próbáltam elsajátítani, a „faragott” bútordísznél száraz ecset technikát igyekeztem alkalmazni, a tetején pedig a 2 szürke színt vizes ecsettel próbálkoztam összemosni, majd visszatörölni ronggyal. A bútorgombokra „gilding wax bright silvert” kentem. Zárásként „clear wax” került a komódra. Ez a komód valószínű mindig is a legkedvesebb bútordarab marad számomra, hiszen ha ránézek, pontosan tudom és látom, hogy hol és mikor nevettem Pernyén miközben festésnél bebújt a fiókba, (facebook oldalomon van is róla kép :)) játszott az ecsettel, vagy épp a pocaklakóm rugdosása mozdított ki a „vonalból”.